Téli merülések, Traunfall! 2006

Traunfall Ausztria nyugat.

Kis település egy kis zsilippel, a máramár folyóvá felduzzasztott Traun, volt patakocska partján.
Tibor barátunk és vezető oktatónk hagyományához csatlakozva, Januári vagy Februári téli hónapokban látogatást teszünk ide minden évben. Már kétszer voltunk!
Persze száraz ruhában. Ha van! Mert, hogy ilyenkor jön csak igazán jól!
De nem csak télen, hanem az év szinte minden szakában merülhetünk szárazban is és mindjárt négy évszakossá válik a búvárkodás.
Ez már csak aláöltözőt kérdése. Sokan gondolják, hogy nyáron egyszerűbb dolog csak gyorsan belebújni a nedves ruhába és ez így is van. Főleg ha a nagy meleg miatt az csak 3mm.-es. Száraz ruhába öltözni könnyen gyorsan meg tanulható és akkor már olyan egyszerűen könnyedén magunkra kapjuk, mint este a pizsamát.
Janival voltam itt is!
Van annyira elvetemülten búvár, hogy bárhová velem jön, csak merüljünk! Itt még a jég sem volt kizárva.
Elkísért bennünket édes Krisztám, aki az előző nyáron vált búvárrá. Ő itt az események fotós dokumentálására vállalkozott, a merülés még túl nagy kihívás lenne a számára.
Az utazás, délutáni indulással kezdődött. Internetről útvonal tervezőt, kinyomtatva vittünk magunkkal, így hiba nélkül odataláltunk. Az autópályát elhagyva egy ki falusi mellékúton találtuk magunkat és már csak a halsütő pavilont kellett figyelni, hogy hol forduljunk balra. Innen Tibi navigált telefonon. Sötét volt már, hisz vagy 480km-t kellett autóznunk. 9óra, vagy 1/2 10 lehetett, mire bekanyarodtunk a parkolóba. Tibi és csapata már a vacsorán is túl voltak. Ők már kora délután elfoglalták szállásaikat.

A fogadó, mesebeli mézeskalács házikóra emlékeztető, takaros kis Osztrák épület. Modern infrastruktúrákkal. Vidéki házakra jellemző, kisméretű ablakai már jó minőségű nyílás zárók, benne réz tér elosztókkal ötvözték a hagyományt, esztétikát és a praktikusságot. Belső tere házias fogadtatású, alacsony mennyezetű kis tér, szemben fa lépcsővel, jobbra pedig rögtön az étterem bejárata, szintén fa ajtóval, hagyományos pince kilinccsel, üveg ablakkal. A falakon a vidéki halász élet relikviái. Ablakokon népies hímzett textil díszítések. Mindenhol képek fotók régi vendéglátós, ital és étel reklámjai.

Az étteremben meleg és étel illat, zsongás fogad bennünket. Tibi az asztalhoz kísér. A kis társaság, vacsora utáni ejtőzése közepette, örömmel fogad bennünket. Már csak italos poharak a fehér abrosszal terített asztalon. Sziasztok! Jattolás, a lányoknak puszi, bemutatkozás, csüccs.
Na, végre.
Gyorsan egy sört a jobbikból. „Jo jó natürlich” és már szalad is készségesen a kis fényes arcú mosolygós kis fickó, természetes kedvességével, svábos udvarias, de nyers humorával. Hideg a sör. Párás a korsó oldala. Sose rossz, de most különösen jól esik. Nem tudom, hogy éhesebbek vagyunk, vagy szomjasabbak. Pillanatok alatt megbeszéljük mit is együk, nyújtja az étlapot barátunk, de mi már megkaptuk az ajánlásokat és jónak tűntek. Éhes ember pedig nem sokat válogat. Inkább iszik addig a többiekkel egy snapszot. Van mire. Megérkeztünk, aperitifnek, és az egészségünkre! Hajrá,

Tibi rendel nekünk. Olyan jól és gyorsan beszél németül, hogy még a pincér srác is alig bírja követni. Na, de majd egy óra múlva!
De addig nem maradunk. Vacsora után, a mellettünk lévő búvár bázisra megyünk át, ami több funkciós, így estefelé kocsma.

A bázis fa padlós helységébe, ahogy benyitottunk rögtön egy pult a szembe oldalon. Attól jobbra hosszú asztal, mögötte a fal mellett és szembe vele székek. Nagyon meleg van! A Mária üveges kályhában világít a tűz és a közelébe se lehet menni úgy megrakták. A jobboldali falat végig egy rajzolt hosszú térkép, a folyót szemlélteti a merülő helyekkel. A Pult mögött Franz, őszülő szakállú Grizli medve méretű mosolygós eredeti Osztrák tulaj, hangosan köszönt minket. Egyfolytában mosolyog. Tuti hogy már nem szomjas. Tibi a spiccen, máris rendel. A snapszot, amit itt mérnek, dió pálinkának fordítja Tibi. Kíváncsivá is tett, azt mondja nagyon finom. Na, lássuk!
Még hogy pálinka? Likőrnek is gyenge, édes, mint a méz nagyanyám aroma likőrjei is leverik! Igazi körömlakk! Ettől lesz ám fejfájás! Sörrel elmegy! Maradunk pár órát, le is gurul néhány kör, amíg bírjuk a füstöt és a szomszéd asztal társaságot legalább annyira túlkiabálni, hogy egymás hangját halljuk. Ők egy kicsit jobban belekezdtek és korábban is! Holnap, ha nem is túl korán, de mégis csak merülés vár ránk, hát szép lassan elköszönünk és mindenki a szobájában nyugovóra tér.
Reggel már fél kilenckor az étteremben az esti vacsora asztalnál találkoztunk. Bőséges és minőségi felvágottak, friss ropogós pék sütemények, édes és sós is. Kedvére válogathatott mindenki. Alapos reggeli után, ezúttal már a fogadó búvár öltözőjében találkozunk szerelgetve, kicsomagolás közben, mindenki pakolta, amit hozott.

Száraz ruhákkal érkezünk és itt engedtessék meg a szerénytelenség ez esetben, de méltón megérdemli a cucc, hogy nevén nevezzük.
DUI TLS 350 Zip seals-es, vagyis minden passzé, nyak és mandzsetta, a gyors záras zacskók elvén működő illesztéssel, -egy kis síkosítással, lehet szappan, tus fürdő, vagy sampon,- pillanatok alatt cserélhető. P.szelepes, azt jelenti, pisilni is lehet merülés közben. (Női konstrukcióban is.) Nincs kiszáradás, ihatunk merülés előtt is annyit amennyi csak akarunk, hisz mint tudjuk az nagyon fontos! Ja és puha, mint egy susogós melegítő. Szóval a csúcs modell! A száraz ruhák Ferrarija! És az alá öltözék! Szintén DUI Thinsulate 400. Anyagának vastagságához, (vagy inkább vékonyságához) képest, a legmelegebb, amit eddig gyártottak könnyűbúvároknak. Minőségben, hőszigetelésben a legmagasabb kategória. Vigyáztunk is rá nagyon!

A beöltözés a fogadó kis gazdasági raktár helységében történik. Speciálisan a búvárok öltözőjévé lett alakítva. Propán palackról működtetett szabadtéri hősugárzó takarékon is öltözködéshez megfelelő hőmérsékletet varázsolt a raktárhelyiség előterébe. Asztalok a falhoz tolva, szárító rudak, kesztyűk és csizmák tartói a falra szerelve. A hátsó nagyobb helység a tél elöl óvott kültéri növények teleltetésére tartották. Elfértünk elöl is, még ha egyszerre öltözne akár 8 búvár. DUIba öltözik mindenki. Kincset érő gyönyörű száraz ruhák! Fél szemünk a mások ruháin, alá öltözékein, hátha látunk valami újat. És mindig látunk!
Józsi egy polár alá öltözéket húz magára. És én azt hiszem, hogy az általam ismert szimpla 150g DUI aláöltöző. Rá is kérdezek! „Nem lesz az vékony?” Józsi mosolyog, csendesen csak annyit mond, „háromszázas”. Kezem azonnal rajta. Fogom, tapogatom,

morzsolom, tényleg! Dupla! Hallottam már róla, de most végre láttam, hogy ez is elérhető, működik, létezik. Csak meggyőződésemben erősít meg, hogy nincs olyan igény a komfortra, amit a DUI, már előttünk ki ne talált volna.

A vastag aláöltözőt felvéve, már gyorsan bújunk bele a száraz ruha lábszárába, rá a bakancsot (Rock Boot) és kint az ajtó előtt a szabadba fejezzük be a teljes beöltözést, hogy a lehető legkevésbé izzadjunk bele a ruhába. Csuklya, kesztyű, rajtunk, kicsit se fázunk. Vissza az összeszerelt mellényért. Segítünk egymásnak, most jól jön az asztal. Onnan könnyen magunkra vesszük.

Jani kiszúrja, hogy Tomi hát lebegtetős jackettje nem Halcyon. Megakad a szeme rajta. Oda hajol, megnézi, és már kérdezi is! „Hát ez meg micsoda?” Érzem, hogy ezt most nem kéne! Gyengéden a vállára teszem a kezem, arcába mosolygok és nemet intek a fejemmel. Érti azonnal. Ő is mosolyog, és mint egy makacs kisgyerek, aki csak azért is… fejét lehajtva kibuggyan belőle, „még a szaga is más”! Nem bírom röhögés nélkül megállni.

Elindulunk lefelé a partra. Na, ezt szívesen kihagynám ebből a történetből! A vastag aláöltözők miatt, elég sok súlyt kell magunkra integrálni. A palack is 15les acél és sétálni kell, uszonyokkal a kezünkben vagy 250m-t. A fogadó mögött a part meredeken ejt a folyóhoz, igen nagy szint különbséggel. A megközelíthetőség miatt az épület mögött lankásan lejtős, ezért elég hosszú utat építettek a folyópartig. Lefelé még csak hagyján,de itt majd vissza is kell jönni alig kevesebb súllyal. A megizzadást nem lehet megúszni. Egy tisztásra, kis rétre érkezünk. Egy kerti kis fa asztal a parthoz közel. Elég rozogának tűnik, de kísérők apróságainak jó lesz addig, amíg várnak ránk. Közvetlen a víznél, néhány lépcsőnek kialakított deszkával megtámasztott feltöltés.

Éppen elég hogy biztos támasztékot adjon, amíg a vízbe lépünk. Bent már néhány óvatos lépés és már a derékig ér a víz. Maszk párátlanít, ruha leereszt, megvárjuk egymást. Ok? Ok!



Merülés!
Mintha nem is lenne rajtam csuklya! A hideg víz azonnal helyet keres magának alatta. Ez most fáj! Nehezen tudom elhinni, hogy ez fog-e enyhülni a merülés közben, de remélem, mert tudom. Lehasalunk, és azonnal fújunk a ruhába. Máris sokkal jobb az érzés. Szűnik a szorítás és nem érzem a víz hidegét. Látunk. Igazán meglepő, de vagy 20m a látótávolság, Gallyak levelek a meder alján. Gyenge, de jól érezhető sodrása van a folyónak.

Szembe indulunk vele. A part közeli sekély után, alig10m. re vagy egy leszakadás hitelen tudunk süllyedni vagy 6m-t. Szűnni érzem a fejemen az égető, vagy zsibbasztó, de mindenképpen kellemetlen hideget. Barna szűrt fény, de elég a jó látáshoz. Szokatlan furcsa hangulat. Óriási sziklák között, kerülgetve azokat, labirintus hangulat. Keresztbe dőlt elsüllyedt fák alatt és felett úszunk át. Teljesen más, mint akár a tenger, akár egy tó. Sziklák tövében mélyedések üregek. Ott kissé sötétebb van, jól jön az erős lámpa.

Vastagon borítja a meder alját az apró kagylóhéj. Folyamatos tempózás kell a lassú haladáshoz is. Kissé jobbra húzunk a meder széle felé, a gyengébb sodrás reményében. Épületet látunk, egy rom.

A barna homályban kísértetiesen rajzolódik elénk a beígért mosókonyha. Még patak korában a parton állt, és a helyi asszonyok ide jártak ruhát mosni régen. Teteje nincs, de a bejárata, ablakainak helye jól átúszható, belső tere udvarrá vált, néhány deszka, gerenda az alján. A víz felszín felé nézve is szokatlan látványosságban lehet részünk. A part menti fák

lombjai hullámokkal játszva remegnek, közte a nap csillog keresztül. Mélység talán 4-5m. és már sehol sem fázom. Még megyünk felfelé Jani szorosan mögöttem. Előre küldöm, mert néha az uszonyomba ér. A másik part felé vesszük az irányt, de csak enyhe
szögben. Közepén kiépített patak meder. Két vagy három méter széles lehet. Ez volt régen a patak. Szép egyenes téglából épített a széle, kb. fél méter magas lehet. Víz alatti utcában haladunk. A szokásosnál kicsit későbbre vesszük a fordulást, visszafelé kevesebb levegő is elég, hisz együtt megyünk a sodrással. Ahogy a visszafordulunk érezhető az áramlás gyenge segítsége,el is hagyjuk a tempózást. Csak lebegünk és élvezzük az új ismeretlent. Teljesen más a kép. Ezen az oldalon is nagy sziklák között sodródunk és egyáltalán nem ismerős a vissza út. Az idő érzékünkre kell hagyatkoznunk, ha meg akarjuk találni a bejöveteli pontot. Halak egy kis
csoportja húz el tőlünk balra a parttal párhuzamosan szemből. Méretes példányok vagy hat. Találtunk párat még ezen kívül, csak azok élettelenül hevertek az aljzaton. Nagyok voltak és nem értettük mi történhetett velük, sérülés sem látszott rajtuk. Könnyebb és szerintem gyorsabb is volt talán a visszafelé haladás. Nem voltam biztos benne,

hogy ugyanannyi idő alatt érünk vissza is, ezért lassan megindultunk a másik part irányába, el ne szalasszuk kijáratot. Persze ahhoz fel is kellett volna ismerni! A bejövetel azonban kissé sokkosra sikeredett víz hőmérsékletétől és teljesen megfeledkeztünk memorizálni a bejöveteli pont képét. Könnyedén haladtunk és még mindig

lenyűgözött a látvány. Kezdett kisimulni a meder fenék. Kevesebb és kisebbek a sziklák. Még egy két perc és már csak kavics. Na, ilyen biztos nem volt! Ne add fel a hited! Nagy baj nem lehet, a zsilip messze van, addig csak nem tudunk elmenni!
De!
Hallani véltem gyenge motorzúgást! Inkább villanymotor visítása lehetett. Közelebb ne menjünk!
Kérdezem Janit hol a kijárat? Határozott vállrándítás a válasz széttárt kezekkel.
Értem. Akkor túljöttünk szinte biztos! Levegő az van bőven. A felszín talán három méter. Jelzek, hogy vége, felemelkedünk. A vízfelszín felett erősebb a hang és jó látszik, hogy a duzzasztó előtt vagy 150mre vagyunk. Túljöttünk, ahogy gondoltam. Úszhattunk vissza vagy 200m-t. Levegőtartalékunk miatt akár a víz alatt is visszaúszhattunk volna, de hogy megint elmenjünk a kijárat mellett azt nem reszkíroztuk meg. Beszélgetve lapátoltuk magunkat felfelé és 10perc múlva már láttuk Tibiéket, akik még a parton épp a kijáratnál álltak.
Erőt gyűjtöttünk mi is a kimenetelhez! Uszonnyal a kézben neki indultunk, hogy megtegyük fel felé is az utat. Hosszú az emelkedő, nehéz a palack és a súly. Lassan haladunk, vagy csak nekünk tűnik úgy!

Folytatom!

Hévízi barlang, Janival! 2007

Történet 2007 eleje. Hideg téli unalmas időszaka a búvároknak.
Gondoltunk egyet Herczeg Jani barátommal, itt az ideje egy kis Hévízi barlanglátogatásnak.
Sokat nem kellett győzködnünk egymást, telefonon könnyen, gyorsan bejelentkeztünk Kovács Gyuri bácsihoz egy hét végi időpontra. Janival nem lehet elkésni! Kettő, de ha lehet, inkább három órával szeret hamarabb indulni. Persze, hogy alapos módon, cipeltük magunkkal a töltött 15literes palackjainkat. A szegény hajlott korú Fiatjának mintha nem lett volna elég baja a nélkül is. De gond nélkül tette a dolgát és minden holminkkal együtt, csendesen rendesen, balesetmentesen leszállított minket.
Hévízre is eléggé időben érkeztünk. Természetesen elsőnek és még semmi nem volt nyitva. De legalább nem késtünk el és a parkolóba oda állhattunk ahová csak tetszett. Kaja, üdítő, cigi volt, nagy baj nem lehet, csak "kicsit" várni kellett.
Kényelmesen megreggeliztünk és vártunk.
Közben a nap is felkelt. Már ideje volt.
Autók érkeztek, rendre beállta mellénk a parkolóba.
Még jó hogy időben érkeztünk!
Aztán valaki kinyitotta a bázis melletti kert kaput és bekapcsolt egy kompresszort. Palackot töltött, hogy legyen a búvároknak.
Ho, hó! Csakhogy nekünk van!
Aztán a bázis rácsáról is lekerült a lakat. A bejárattal szemben, egy kimustrált keszon kamra látványa fogadott bennünket. A fa ház egy kis baloldalra eső szobájában, asztal, rajta a szokásos adminisztrációra váró papírok, körülötte székek. Egy kis papír munka, aztán a brífing. Míg a palackok teltek, Gyuri bácsi a falon lévő metszet rajzon mutatta hová lesz a merülés.
Szó volt a mélységről, (42m) a víz hőfokáról, (talán 48c ha jó emlékszem) az emelkedési megállók pontos helyéről és időtartamáról,
felszerelésről is, de inkább a lámpákról.
Közben a palackok is elkészültek. Jani tutira ment, rátöltetett még 50Bárt a mi palackjainkra is.
Kiskocsira tettük a palackokat, néhány búvár táskát és
elindultunk a bejárat felé, át a parkolón, az út másik oldalára. Az egyik, tó fölé nyúló, cölöpökön álló épületben kaptunk kabinokat, amiben öltözhettünk. Előtte a folyosón szereltünk össze és lépcsőn mehettünk közvetlenül a vízbe.
Párolgott a tó meleg vize! Kellemes érzés volt belemerülni. A lépcső előtt bevártuk egymást.
Balázs volt akkor merülés vezetőnk, ő segített a csoport egyik felét, vagy is minket merültetni. Dupla palackkal sisakban, azon is lámpák, kezében is akkumulátoros lámpa fej komoly megjelenést kölcsönzött neki. A felszínen kerültünk meg egy előttünk lévő épületet. Tavirózsák és azok hatalmas levelei között óvatosan elúszva közelítettük meg a pontot ahonnan indítottuk a merülést. Néhány méterre alattunk, meredeken mélyülő meder fenék, függőleges leszakadássá válik. Onnan kötél vezet minket. Balázs elöl, folyamatosan felfelé néz, számol minket. Nem nagyon egybe, de megvagyunk. Kicsit vár, hogy a leszakadozott vége is beérjen minket. Egy perc se telik el, kapja az ok jeleket, indulunk tovább. Jó tempóban süllyedünk. Minden méterrel egyre melegebb a víz. Megy el a fény is. Fej lámpákat felkapcsolja Balázs, könnyebb referenciát látnunk. Leérve már különösen meleg a víz. Forrónak nem mondanám, de igen meleg. 38C fok szokatlan. Sorba mindenki leér és ahogy kell, szépen össze is rúgjuk a látótávolságot. Nem nagyon csak épp hogy 30 cm re látni. Balázs tapogatva mindenkivel bekapcsoltatja a lámpákat. Világítunk. Sorrendet végigmutogatja, ki ki után jöjjön, noha ezt már párszor átvettük még a felszínen. Közelebb megyünk a bejárathoz. Itt már a 42c meleg víz közvetlen kiáramlását érezzük. Kitisztul minden. A kiáramló víz magával viszi a felkavart zaccot. Látjuk a trepnit. Balázs lehasal, fogja a szélét, húz magán egy párat és egy pillanat alatt eltűnik a bejáratban. No ez nem komplikált, ennyi az egész? Nosza! Lehasalok én is. De már úgy kapom el a padló oldalát, mert a kiáramlással pont szembekerülve, az az érzésem, hogy ha nem fognám, elvinne a víz. Hú, ez nagyon meleg és nagyon jön! Húzom a deszkán magam előre. Minél közelebb megyek, annál erősebben tolja az arcomba, itt már forrónak érezhető víztömeget. Még egy húzás, látom Balázs lámpafényét. Kell is a megerősítés, mert már lobog rajtam minden. Számban a reduktor okádja a levegőt, mintha valaki folyamatosan nyomva tartaná a pótadagoló gombot. De ha meg kicsit oldalra fordítom, akkor meg majd ki tépi a számból. Akad a palack! Lehet, hogy kisebb is elég lett volna? Eszembe jut „húzd magad teljesen rá a deszkára"! Kicsit vissza és most még egyszer laposabban! Sima liba! Csont nélkül bent vagyok. Lámpával mutatja a helyemet hová térdeljek a padlón, hogy a következő is elférjen, Meleg van, de már nem baj. Nyugi van és csend. Áramlást alig érezni. Kapaszkodni sem kell. Körbevilágítok a lámpámmal. Alig ér el a szemközti falig a fény. Hatalmas tágas terem. A kupolát próbálom elérni a fénnyel. Levegő csillog a legtetejében. A búvárok összegyűlt kilézett levegői. Megjelenik a bejáratban a következő búvár. Mellém navigálja Balázs és még egy. Meg vagyunk! Helyben maradásra utasítja őket, engem pedig karon fog gyengéden. Engedelmesen veszek egy nagy levegőt és elemelkedek vele a trepniről. Nem tiltakozom a vezetés ellen, ez a dolga. Most lát először. Dolgozik. Segítek neki, szorosan mellette haladok. Lassan már nem is érzem a fogását okafogyottá vált és épp csak kontakt miatt ér a könyökömhöz a keze. Jobbra kezdtük körbe a fal mellett az emelkedést, közeledve a kupolához. A legmagasabb ponthoz érve, pont szemben a bejárattal, a két lámpájával várakozó búvár a dobogón térdelve, izgalmas látványt nyújtott. Jeleztünk egymásnak lámpáinkkal, kicsit játszottunk, mint a gyerekek.
Lassan haladtunk, a kör másik felében is, süllyedéssel vissza a padló szintig. Következő két kört a másik két búvárral tette meg Balázs, én a bejárat előtt térdelve néztem végig. Lámpáik fénye a falat pásztázta, előtte alakjuk fekete sziluettje. Minden mozdulatuk jól követhető. Volt időm alaposan körülnézni. A búvárok felszálló buborékjai által, a falakról lebontott ásványok a terem közepén, magason körtáncukat járták. Jó lett volna a kupola tetejében kikukucskálni kicsit a levegős részbe, de nem szabad. Szót fogadtunk nem rendetlenkedtünk. Máskor is szeretnék még jönni barátokkal csapatostól!
Akit érdekel a zárttéri merülés azok számára ez egy nagyszerű alkalom, hogy kipróbálja, tűrőképességét, legyőzze az estleges fóbiát. Különleges végzettség nem szükséges hozzá, elhatározás kérdése csupán. Folyamatos a kontrol a felügyelet. Vigyáznak ránk. Egy ugyanazon merüléshez, nagy biztonsági ráhagyással elkészített merülési tervet használnak. Kipróbált dolog, működik, csak be kell tartani
Utolsó búvár is visszaérkezik, újra a együtt mindenki.
Megkezdjük a kijutást, fordított a sorrend. Aki utoljára jött be, most ő kezdi. Gyorsan gond nélkül sorba egymás után szinte kilök minket az áramlat. Egymás mellett várjuk meg utolsóként megjelenő merülés vezetőnket, aki a rutinos tájékozottságával azonnal a vezető kötél felé indul. Nagyon közel, talán 7-8mre a bejárathoz, mégsem vagyok benne biztos, hogy a jó irányba indultam volna magamtól. Fogjuk a kötelet és a már annyiszor hangsúlyozottan szánkba rágott lassú emelkedési sebességgel, megkezdjük a felszínre jutást. Figyeljük a computereket, a megjelölt megálló szintek betartása nagyon fontos. Ahogy lefelé melegedett, úgy felfelé folyamatosan hűl víz. Méterenként érezhető a különbség. Eleinte még jól is esik, de a folyamat folytatódik.
Első megálló! Lebegünk a kötélnél. Fogjuk is meg nem is. Megáll mindenki egyhelyben csak segítség képen támasztéknak jó néha belekapaszkodni valamibe. Rövidebb is és még türelmünk is több, így nem nagyon nyűgös még az első megálló. Nem sokkal feljebb jön a következő. Itt már kicsit kezd kellemetlen lenni a víz hőmérséklete. Le se írom, mert hihetetlen, hogy egyébként, merülések ritkán fordulnak elő ennyire meleg vízben, látom a computer kijelzőjén, az agyam is érti, hogy itt most meleg van, de az átmelegedett testem kellemetlenül hidegnek érzi. És itt többet is kell várni! Körbekérdezek, de levegő bőven van mindenkinek. Na, itt azért már egy kicsit unalmas, de letelik ez is!
Utolsó, már a kötél után, az emelkedőn, a leghosszabb. Világos van, az iszapos aljzaton várakozunk, fekve pillanatonként nézzük az időt. „Ki mondta, hogy a 30fokos víz meleg?” Majdnem reszketek Ez hideg 30fokos! Az idő is mintha ólomlábakon járna. Keresgélünk a sekély fenéken, hogy elfoglaljuk magunkat, de nem távolodunk el látótávolságon túlra. Utolsó percek, majdnem egyformán telik le mindenkinek. Végre mehetünk!
Felszínen egy kis csodálkozás, az úszkáló fürdővendégek között. „Hát maguk meg hogy kerülnek ide?” Egyik fickó ellő egy poént, valami karbantartásról, meg hogy ki kellett húzni a dugót, hogy lecserélhessék a vizet, de nem nevetnek, hanem tovább kérdeznének. Mi viszont nem fokozzuk a hangulatot tovább, hanem hátunkra fekve kifelé vesszük az irányt. Balázs már nincs velünk. Ő hamarabb megszabadult a felhalmozódott nitrogén mennyiségtől. Előre letelepített palackjából oxigéndúsabb gázkeveréket lélegezve gyorsabban kiszellőztette magából, már az első megállótól kezdve. Így csak hárman maradtunk és a kifelé vezető úton mi másról is beszélgettünk volna, mint hogy kit kápráztatott el jobban a barlang szépsége, látványa, hangulata és ki, mitől tartott a legjobban. Saját félelmünk felett aratott győzelem öröme, kétségeinkkel szemben a boldog magabiztosság és újra a megerősödött meggyőződés, hogy a búvárkodás a világ legjobb sportja érzésével közelítettünk a lépcsőhöz. Kimásztunk és nagyon gyorsan száraz ruhánkba bújtunk. Egy oldalsó üvegajtó mögötti kis teraszon Balázs már felöltözve cigizett. Kihasználtam, gyorsan csatlakoztam én is. Már majd bedohányoztam! Kicsit beszélgettünk, ismerkedtünk, lent nem tudtunk. Lelkesen meséltem, hogy sok búvár barátom-ismerősöm nem volt még itt, akiknek szívesen megmutatnám ezt az élményt. „Gyertek, amíg lehet! Most még lehet!”
Csak lehessen! Na merthogy ez nem is annyira magától értetődő dolog. A barlang látogathatóságáról a helyi önkormányzat illetékesei döntenek. És szerintük a búvárok károsítják a tavat. (Az úszkáló turisták nem)
Így is lett!
Megtiltották!
Mai napig is levelezések folynak, már a Környezetvédelmi Minisztériummal. A barlang felfedezője és feltárója, karbantartója és kezelője között, ő egy személyben Kovács Gyuri, aki saját beruházásból telepítette oda saját bázisát és a fürdőépületek víz alatti szerkezeteit is javítja.
Mikor lehet menni? Addig ki fogja takarítani? Karbantartani?
Ne tudjuk. Utolsó telefonbeszélgetésünk alkalmával November végi időpontot, talán, mint új információk lehetséges idejét remélte. Majd hívom.
És ha lehet, megyünk
Szekér

Törökországi élménybeszámoló, Zolitól!

Szervusz kedves Szekér!

Ezer üdvözlet Törökországból, bár mire olvasod, már otthon leszünk mi is azt hiszem!..

DIW (Do It Wrong) avagy, amikor 2 merülésen, rossz cuccban, nem jó körülmények között merül az ember:) vagyis...Egy búvárbeszámoló kintről, remélem nem untat:)

Szóval elsőre csak két merülésre jelentkeztünk nem ismerve a helyi viszonyokat. Az utazási iroda segített megszervezni, persze gondolom egy kis jutalékért..
60 euro a ceh, 2 merülés benne felszereléssel+ a buszos transzfer a kikötőbe+vissza, kaja a hajón,eddig jól hangzik..
Pontosan érkezik meg a busz a portálhoz. Egy szocis, békebeli időkre emlékeztető "ex-gizda" Ford diesel Transit busz személyében, ami kapásból idősebbnek tűnik, mint én! Király, igazi vad búvártúrát vártam!
Amikor a sofőr bevágta az ajtót és betört magától a jobb szélvédő, már csak fokozni tudta a vízvágyamat Nórival:)
Tolta neki ezerrel, át nem egy piros lámpán, gondolatban kidobtam összes Kresz tudásomat, de igy legalább gyorsan közeledett a kikötő. A buszon kezünkbe nyomtak egy dögös színes prospektust, amin megmutatták, hogy ki is a "helyi Király búvárbázis".. Tele rájás, barakudás, cápás, sügéres, teknős képpel, ezek után mit nekünk a Vörös?...Meg persze a szokásos szakközepes marketing szöveg: nekik van a legjobban felkészült oktatóik, meg felszerelésük bla-bla-bla...

A Hajó nagy, tényleg kényelmes. Velünk együtt kb. 5 "veterán", tehát plasztik kártyáját csajoknak mutogató búvár + mintegy 10 -még lelkes- kezdő jelentkezik a merülésekre. Felszerelések kiosztásakor adok én és Nóri is hálát az égnek, hogy a Nóri Halcyon jacket-ét, a dupla 7-es ruháját, és az én még hajadon Apeks reduktoromat begyömöszöltem a 20 kilós limitekbe a reptéren. Történik, hogy mosolyogva mutatom az oktatónak, hogy Nórinak minden van, én meg belevetném megint magam a teljesen hagyományos felszerelésbe, kalandozni picit. No problemo-mondja, mi más lehet erre a válasz ugye? Kiosztja a ruhát nekem, mint kiderül csak shorty ruhájuk van. (Hátérben Nóri megkönnyebülten sóhajt, hogy nála az overálja) Próbálom a ruhát, ami valamikor úgy 3mm-es lehetett, de most inkább trópusi, strech fitness ruhára emlékeztet. Papir vékony, és bár eddig úgy hittem átlagos testű vagyok, combban szorít, nyakamon lóg. Legalább felfrissít majd a víz. Megkapom a "jacketemet", a békebeli Scubapro-t, az alapmodellt. D gyűrű no, felhajtó ereje kb. annyi volt, hogy épphogy az államat kint tartotta a vízből. Kérem a regulátort, kengyeles kapok érdekes, nem is tudtam, hogy gyártanak barna barna színű első lépcsős reduktort, majd leesik a tantusz, a korrózió teljesen ellepte. Csak levegőt adjon! Akkor nem állíthatja meg semmi egy rejtőzködő DIR Búvárt! Már csak egy computerért jelentkezem, mire mosolyogva kezembe nyomnak egy merülés táblázatot...Upsz!.. Ezt látná a Jani..... No de sebaj, várnak ránk a Földközi tenger gyümölcsei! Egy kedves, olyan "Szekér típusú", pótapás merülés vezetőt kapunk, már látom kérdés nélkül, hogy betartjuk a 18 m-es határt...

A merülőhely környéke gyönyörű. Egy félsziget mellett, várrom alatt merül a csapat. Nóri áll először ki belépni a paradicsomba. De mielőtt ugrana, elé ugrik két Divemester is, hogy STOP,STOP! Elfelejtetted a súlyövet! -sikítják. Hmm... Lehet hogy először láttak Technikai cuccot?? Na mindegy, irány a víz.. Azonnal látjuk, hogy rosszabb látási körülmények várnak mint az Adrián, majd talán a halak mások lesznek! Nyugodtan tempózunk, egy norvég+ egy iraki, + egy német csaj búvárral, követve a vezetőnket. Gyanúsan jól megy az egyenlítés, nincs computerem, mutatom a Nórinak, mutassa az övét, akkor látom hogy 5 perce merülünk, és még mindig 4m-en úszunk! Lehet, hogy Sznorival kellet volna csak merülünk? Teknősről azonnal lemondok, a ráják elmentek nyaralni máshová, a cápák követték őket. A barracuda raj nem jön partközelbe , mert már őket is zavarja a kb. 5-7 méteres látótávolság.. Majd meglátjuk őt! Igen ez az, ez úgy néz ki, ez ő lesz az?? Egy-két "M"-es méretű sügérre emlékeztető hal lebeg egy szikla tövében. De túl mélyen vannak, úgy 20-21 méteren. Oda nem szabad merülünk ma.. De szép is volt a Pagi-túra!..
A kaja jó volt, egyszerű, de az jó. Napoztunk, pihiztünk, már kisebb elvárásokkal ugrottunk be a 2. merülésre. Hasonló volt plusz megtoldva 1 izgis helyzettel, amikor Nóri nem tudott egyenlíteni, magasabbra úszott, ki a látóteremből, előttem a vezető elúszott, az 5 méteres látótávolság miatt nem láttam a sem felszínt tisztán, sem alattam a feneket, fal sem volt éppen mellettem. Király, légynek éreztem magam a mustáros-tejfölben! Néztem a csuklóm, hány méteren vagyok, meg hogy tartsam is a szintet, csak ugye no computer.. Visszafelé octopusra tették a norvégot, majd később az irakit, elszívták a palackot, indult volna felém is a török vezető, de gyorsan igyekeztem megmutatni neki, hogy a kb. 50 méterre ringatózó hajóhoz szerintem elég lesz a 110 bar! 5 méteren. A víz viszont meleg volt 26 fok, még 18 méteren is 25-26 fok volt! Fura, Nóri elfelejtett jelezni a dupla 7-es ruhájában hogy fázik, egész merülés alatt nem jöttem rá milyen mozdulatot hiányoltam tőle:)
Én kalandnak, a Nóri picit csalódottságnak fogta fel a merüléseket. Ezt is át kellet élnünk, kell az a Vörös mégis nekünk!
Merülések végén többen odajöttek Nóri száradó Halcyon jacket-éhez, megfogdosták, kérdőn, érdeklődve figyelték. De érdekes. A Kezdő búvárok figyelmét keltette inkább fel.....
Ezer üdvözlet Törökországból, Alanyából, remélem nem lett túl hosszú, csak ez volt az első tengeri, nem adriai merülésünk a Nórival! így megérheted lelkességemet..
Zoli+Nóri

Áprilisi túránk Horvátországban (1.rész)

Az ötlet születése
Az idén már kora tavasszal, beindult a csapat. Februárban, márciusban, kaptam sorba a kérdéseket, mikor megyünk búvárkodni?
Nekem is kezdtek kirepedezni az uszonyaim a szárazságtól, de azokon a lányokon csodálkoztam a legjobban, akikről bizton tudtam hogy elég fázósak.

Szervezése
No akkor kezdjünk el szervezkedni!
Hamar sikerült megtalálni egy Budapesten is működő bázist. És egyébként is jó kapcsolatunk eredményeképp gyorsan kijelöltük az időpontot. Megelőztünk szezonkezdést és minden búvárcsoportot.
A létszámot illetően, a legideálisabban töltöttük ki a bázis saját szállását a férőhelyeket illetően.
Tartottam a tenger hőmérsékletétől, így aztán mindenkit igyekeztem kicsit túlbiztosítani a ruházatot illetően.

Kellett is a 7mmes overall, a hozzávaló shortyval. Aláöltözéknek pedig, 2-3mmes mellényeket is vittünk. Neoprén zokni is, szinte mindenkinek volt a lábán a csizmában. Természetesen a szárazruhák sem hiányoztak, már akiknek volt.
16fő indult teljes felszereléssel, a legkülönbözőbb mennyiségű és ízlésű élelmiszer csomagokkal az Adiára, öt autóval.
Indulás
Szerda reggeli találkozó, persze ennyi ember tekintetében, naná hogy bőven délelőttbe csúszott. De hát, szépen mindenkit megvártunk az autópálya parkolójában, ahonnan a közös indulást megbeszéltük.
GPS-el, tempomattal, walkie-talkie-val, meg a szabadságra menők féktelen lelkesedésével felszerelve, indult a konvoj, hogy, vagy 2óra csúszással, komótosan, leguruljunk a tengerhez.
Hagytunk persze időt mindenre. Estig mást nem is terveztünk, csak a leérkezést és a szállás helyek elfoglalását. 650-700km kényelmes egy napra.

Ne maradj le egy eseményről sem, iratkozz fel a Szekér Dive Team Hírlevélre és email-ben értesítünk minden búvártanfolyam és búvártúra előtt!

Érkezés
Komppal mentünk át Pag szigetre. Vártunk rá vagy 25percet, de akik nem vezettek autót, a kikötő büféjében megkóstolhatták a már, jó előre beharangozott Karlovacsko sört.
Komp megérkezése után, azt a kevés kis időt, míg átértünk a szigetre, a felső fedélzeten töltöttük. A tavaszi napsütés és a környező táj, kicsit mindenkinek a fejébe szállhatott, mert önfeledten dőlt, mindenkiből az ökörködés, humor, a jó kedv. Elszabadult fantáziával többen tervezték, hogy haza sem mennek.
Benne volt a levegőben, hogy itt csak nagy baj tudja elrontani ezt a hangulatot.











Megérkezés hiba nélkül, pontosan ment. Csoda is lett volna eltévedni egy hosszúkás szigeten, ahol csak egyetlen út szalad, pontos címmel és vagy 2db rádiós navigációs műszerrel.
Mindent lefényképeztünk több példányban. Digitális fényképezőgépek száma, majdnem megegyezett a résztvevőkével. Memória kártyák telítettsége ellen, egy laptopot használtunk, amire szűkség esetén, akár naponta többször is, le lehetett üríteni kártyáikat. Fényképezési lázban kattogtatott mindenki, mindent.

Ne maradj le egy eseményről sem, iratkozz fel a Szekér Dive Team Hírlevélre és email-ben értesítünk minden búvártanfolyam és búvártúra előtt!

Elhelyezkedés
Megérkezéskor, szoba kiosztás után, elhelyezkedés, búvár motyók fakkokba rámolása következett. A közös helység személyre szabása, átalakítása, asztalok összetolása, valahogy automatikusan mindenkit, kollektív tudatában, azonnal cselekvésre késztetett.

Persze, hogy néhány elvetemültünk, már szerdán, a megérkezés után, parti merülést tervezett. Nem volt nehéz lebeszélni őket.
Szerintem egy óra sem telt el, és az asztal tele volt.

Pedig hosszúra sikerült! Volt rajta minden, ami csak szem, s szájnak ingere. Teltek az órák és hasak. Kerültek elő jobbnál jobb falatok, étkek és italok. S emelkedett a hangulat. Maradtak a kabátok, a felsők, a melegítők és az emberek a teraszon.
Senkinek sem volt sürgős a lefekvés. Pedig voltak akik végigvezették a napot. Kis mosogatás után, a következő nap terveivel és reményeivel telve, tértünk nyugovóra.

Folytatáshoz kattints ide