Mindenki tudta mi a dolga. Belejöttek. Stabil magbiztossággal szereltek. Érdeklődésük már csak az új merülőhelyek iránt nyilvánult. Felfedező kalandvággyá alakult, a kezdeti bizonytalanság. A 4nap alatt sokféle merülőhelyeket látogattunk meg. Jártunk mélyen, roncsnál, jól beúszható barlangokban, használtunk nitroxot, merültünk éjszaka, hogy a már elvégzett tanfolyamok, itt, a gyakorlatban testet öltve, nyerjenek értelmet. A befektetett munkájuk megtérült. Saját merüléseik során tapasztalhatták a tanfolyamon hallottakat, leírtakat. Minden úgy működött ahogy megígértük.
Mélyen hideg volt és sötét. A levegő is jobban fogyott. Egy kis narkó is volt. Roncsok felett lebegve, lassú mozgásunk, lehetővé tette az ott lakók tüzetesebb megfigyelését. Szükség volt a lámpákra éjszaka, barlangokban, de akár a falak nézegetésénél is, a színek, üregek miatt. Saját maguk analizálhatták gázkeverékeiket és merülhettek egymásra is figyelve, a mélységhatárok pontos betartásra, a merülőpárok. Ezek tanfolyamok gyakorlati vizsgák is voltak egyben. Sikeres vizsgák, melyek tudásuk, tapasztalatuk, gyakorlatuk, magasabb szintre lépésük elismeréseként specialitás kártyákat szereztek. Képzettségüket igazoló kártyák saját maguk és minden búvár számára bizonyítvány. Ezért ők megdolgoztak, megérdemlik, jogosan lehetnek büszkék rá.
És akik először próbálták meg a tenger adta lehetőségek, remek szórakozások, valamelyikét, akár próbamerülés, vagy snorkelezés. Róluk sem feledkezzünk meg. Nekik is jár az elismerés. ők is szeretik a tapsot, jól esik a többi gyakorlott búvár gratulációit fogadni. Kórtól nemtől függetlenül. Gondoltunk rájuk. Noha nem fényképes az ő kártyájuk, de mindenképpen személyre szóló. Csak nekik, csak ott és abban a pillanatban. Ha csak egy emlék marad, a társasággal eltöltött nyaralásra emlékezteti majd. De kapcsolata a búvárkodással legtöbb esetben megmarad. Kártyák kiosztása, minden esetben ünnep. Ünnepélyes alkalmakat teremtünk hozzá, lehetőségeinkhez mérten. Hazautazás előtt egy helyi étterem meglátogatása erre a legjobb alkalom. Egy ilyen éttermi esti program, eddigi tapasztalatom szerint, mindig jó ötlet. Áprilisi kora tavaszi időben különösen kabátban szemerkélő esőben egy teraszon, de legalább van bőven hely, a többi vendég nem sok, így az ételre sem kell sokat várni.
Egy másik túrán, hajóval mentünk étterembe. Utcai ruhába kicsit szokatlan volt hajóba ülni,de romantikáját semmi nem múlhatta felül.
Ismeretségek, barátságok kötődtek emberek és családok között. Mindenki a következő időpontot tudakolta, kalkulálva saját időbeosztását, munkarendjét, anyagi lehetőségét.
Szombat este a bázison elszámoltunk. Összeszedtem mindenkitől és a helyi vezető sráccal egy óra alatt összeszámoltunk minden merülést bérlést. Kifizettem a számlát. Nehéz szívvel vettem tudomásul hogy reggel pakolás. Sietni nem kellett. Nem várt ránk következő csoport. Többszöri körülnézés és a gyomorideg csak marad. Vajon mit felejtünk itt?
Gábor nyugtat: nyugi ha valami itt marad a következő csoporttal hazaküldjük. A boltban meg majd megkapod. Persze ezt én is tudom. De hogy valami mindig lemarad az biztos. De ebben az esetben ez csak egy edény volt. Hazafelé nyugodt volt az út. Sokszor megálltunk, bevárva egymást. Megragadtunk minden alkalmat, komp, tankoltunk, kávéztunk, cigi, pisilés, határnál is gyülekező, itthon pedig az elmaradhatatlan étterem. Estebéd vagy korai vacsora. Egy kifogástalan konyhával működő kis csárda rendszeres vendégeivé váltunk közel a Horvát határhoz. Valahogy soha nem sietünk annyira hogy ezt kihagyjuk. Van aki köszön, mert még nem tudja hogy a vasárnapi M7es a Balatontól, velünk együtt engedi hazaérni.
A legtöbben azonban kényelmesen, vasárnaphoz méltó módon komótosan addig maradtunk amíg már okafogyottá vált az ott tartózkodás. Akkor felkerekedtünk és a parkolóban folytattuk hosszas búcsúzkodással. "Na még egy cigi" után, nagy nehezen autóinkba szállva szépen mindenki hazagurult. A több ezer digitális kép feldolgozása, rendszerezése hetekig tartó munkát adott. Hogy mindenkinek mindenkié meglegyen. Az "ami nem jó dobjuk ki" nem működik. Mind kell! Ha nem jó akkor is. Az idén 2008ban vagy 5 különböző bázison jártunk. Hogy melyik volt a legjobb? Kinek melyik. Hogy melyik kép hol készült azt tudjuk, de hogy egyik helyről is kihagytam volna képet, azt már csak azért sem tehettem meg, mert sok képből a legjellegzetesebbeket kellett kiválasztanom ehhez a kis képregényhez. Megyünk jövőre is. Még képzettebb, még jobban felszerelt csapattal és újabb tagokkal bővülve. És majd mesélünk nekik nagyokat. Fényképezünk videózunk egyre jobb minőségben. Hogy jövőre is közre adhassam nektek.
Vagy, gyertek ti is!
Vége!
Szekér
Bejegyzések
